HÍREK : "Skodába ülhetnek a miniszterek a Fidesz alatt" |
"Skodába ülhetnek a miniszterek a Fidesz alatt"
Orbán Viktor egyetlen célja most a minél a nagyobb választási győzelem, azzal pedig még nem foglalkozik, mit csinál majd a gazdasággal - mondta az MR1-Kossuth Rádióban Tölgyessy Péter.
Magyarország helyzetét csak versenyképességének visszaszerzése stabilizálhatja, a Fidesz azonban nem beszél arról, mit tenne ennek érdekében, amit pedig mond, azt nyilvánvalóan nem fogja megtenni - mondta a Magyar Rádió reggeli műsorában Tölgyessy Péter. Az alkotmányjogász úgy látja, Orbán Viktor most egyértelműen csak a minél nagyobb választási győzelemre összpontosít, azt pedig nem tudjuk, mit csinál majd a gazdasággal, így aztán egyszerűen nem is érdemes azzal foglalkozni, mit mond most a Fidesz erről.
Az biztos, mondja Tölgyessy, hogy a Fidesz kormány nem folytathatja azt, amit a Bajnai-kabinet csinál, hiszen az őt támogató hatalmas többség valami gyökeresen mást vár tőle, de azt sem teheti meg, hogy nekilát kivezetni az országot a kapitalizmusból, mert az első lépésnél összeomlana a magyar gazdaság.
Mivel most kalandorság lenne az alacsonyabb adórendszer bevezetése, egy nagyobb költségvetési hiányról egyezkedni a Valutaalappal pedig kockázatos játék, Tölgyessy arra számít, hogy sok lesz majd szimbolikus intézkedés. Skodába ülhetnek át a minisztériumi vezetők, takarékosabbá válhat az állam működése, újabb sarcokat róhatnak ki a nagytőkére, és pénzt hozhat a nyugdíjpénztári kiléptetés is, ám mindebből legfeljebb csak a szükséges ezermilliárdos csomag fele jöhet össze. A valódi változáshoz viszont Tölgyessy szerint a Fidesznek olyan dolgokat is meg kellene lépnie, ami ellen tűzzel-vassal harcolt, hozzá kell nyúlnia például a tandíjhoz és az egészségügyi rendszerhez is - véli Tölgyessy Péter.
Szerző: MR1-Kossuth Rádió
|